Dr. Feleky Gáborné: Barkochba Esztikével
2020. febr. 24. 15:45
- Játsszunk kitalálósat! - kéri szeretett unokánk vacsorázás közben.
Bár ismerjük a" magyar ember evés közben nem beszél" mondást, mi inkább mégis gondolatokat cserélve, Esztike ötleteiben-hangjában gyönyörködve falatozunk. Élvezzük a finom falatokat, s öt éves kis utódunk társaságát.
- Kitaláltam! - jelzi mutatóujját a szájszéléhez érintve, hogy kérdezhetünk.
- Élőlény?
- Nem.
- Tárgy?
- Nem.
- Ó, az hogy lehetséges? - s már Papival készülünk felvilágosítani, hogy valamelyik csoportba be kellene sorolni a feladványát, amikor segítséget nyújt nekünk két tejfölöskenyér-falat között:
- Ember! - állítja magabiztosan.
- Hohó, de az ember az élőlény! Tényleg ember?
- Igen.
- Hát ez nagyon furcsa, tehát ember, de nem élőlény? Furfangos vagy! Netán ember, de nem él?
- Igen! - ragyog ránk két gyönyörű kék szemével, leteszi a szelet kenyeret, amit kidíszítettünk emberfejnek vörös kápiapaprikával. Közelebb hajol hozzánk a kanapéra helyezett Mancs őrmester figurás magasító üléséből.
- Megmondom.
S halkan, titokzatosan mosolyogva ejti ki a csodálatos szót édesanyámról, aki két és fél éve nincs már köztünk:
- Dédi.