Dr. Feleky Gáborné: Barkochba Esztikével

Bár ismerjük a" magyar ember evés közben nem beszél" mondást, mi inkább mégis gondolatokat cserélve, Esztike ötleteiben-hangjában gyönyörködve falatozunk. Élvezzük a finom falatokat, s öt éves kis utódunk társaságát.

- Kitaláltam! - jelzi mutatóujját a szájszéléhez érintve, hogy kérdezhetünk.

- Élőlény?

- Nem.

- Tárgy?

- Nem.

- Ó, az hogy lehetséges? - s már Papival készülünk felvilágosítani, hogy valamelyik csoportba be kellene sorolni a feladványát, amikor segítséget nyújt nekünk két tejfölöskenyér-falat között:

- Ember! - állítja magabiztosan.

- Hohó, de az ember az élőlény! Tényleg ember?

- Igen.

- Hát ez nagyon furcsa, tehát ember, de nem élőlény? Furfangos vagy! Netán ember, de nem él?

- Igen! - ragyog ránk két gyönyörű kék szemével, leteszi a szelet kenyeret, amit kidíszítettünk emberfejnek vörös kápiapaprikával. Közelebb hajol hozzánk a kanapéra helyezett Mancs őrmester figurás magasító üléséből.

- Megmondom.

S halkan, titokzatosan mosolyogva ejti ki a csodálatos szót édesanyámról, aki két és fél éve nincs már köztünk:

- Dédi.